Hírek

Válasszon egy témakört, majd válassza ki a cikket!

 Koszorúzás az 1956-os Forradalom és Szabadságharc emlékünnepénA Civilek a Lakóhelyért Egyesület képviseletébenDr. Nagy Imre elnök Szabadi Edit elnökhelyettes Gara Mihály elnökségi tag koszorúzott. Megemlékezést Kiss Attila polgármester tartott. Ünnepi műsorban közreműködtek a Bocskai István Gimnázium tanulói, valamint a Csokonai Színház művészei.

 

Szakmai programként a Balmaz-Sütöde Kft Balmazújvárosi üzemébe látogatott el a Civilek a Lakóhelyért Egyesület több mint 20 fős csoportja, akik a tájjellegő és a részben feledésbe merült kelt- és kenyértésztából készült süteményekről, házikenyerekről, a kemencézési tevékenységéről váltak ismertté, immár országosan is.

 A Kenyér Világnapja  alkalmából

„Házikenyér – pogácsa – dübbencs – kalácstészta készítési verseny”

A világ egyik legfontosabb élelmiszerét  a kenyeret, minden évben október 16-án, különböző rendezvényekkel ünneplik, több mint 30 országban a világon.

Az idén a Civilek a Lakóhelyért Egyesület is csatlakozik, az egészségesebb kenyeret szeretők, tisztelők, valamint a hagyományos házikenyeret, pogácsát, kalácsot készítők közösségéhez.

A Kenyér Világnapja alkalmából a Civilek a Lakóhelyért Egyesület, együttműködve a Szabadhajdú Közművelődési Kft-vel, valamint a Magyar Pékszövetséggel szeretné felkutatni, megismerni, bemutatni a hagyományos – 50 évnél régebbi receptek - alapján készített

HÍR –es Íznapok 2011- CIVILEK A KLUBRÁDIÓBAN

 A VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

DÍSZOKLEVELÉT VETTE ÁT A 7 ÉVE ALAKULT

CIVILEK A LAKÓHELYÉRT EGYESÜLET

 

A VIDÉK ÍZEI :  OROSHÁZI BANÁN

 Ha a vidék ízei között lapozunk, rátalálhatunk Pável Bertalan orosházi sütőmester által készített, a félig lefejtett banánra emlékeztető alakú, tojással dúsított vajastésztából készült, finom péksüteményre.

A pékmester orosz fogságból hazatérve kezdte sütni a „banánt”. Rövid idő alatt az orosházi műhelyének egyre kedveltebb, keresett süteményévé vált.

Elsősorban reggelihez, iskolás gyermekeknek uzsonnára vagy délutáni teázáshoz fogyasztják.

 

 


A kenyér története

2011. aug. 20.   |   írta: Bogos Zsuzsanna   

„Jó kenyérnek azt tartjuk, mely domború, héja se nem igen lágy, se nem felette kemény; sárga vagy barna, de nem fekete égett; nincs elválva a bélétől; a béle szívós, és nem morzsolódik; ha bélét benyomják, ismét felduzzad magától; inkább apró sőrő, mint igen lyukacsos; jó íző, s még több napok múlva sem savanyú; a tejet felissza, mint a spongya; ha fenekét megütik ököllel, az egész kenyér egyaránt megrendül.”
(A jó kenyér ismérvei a 19. századból – Czifray István)


 

 

 VIII. Tarpai Szilvanapok 2011.szeptember 24-én kerül megrendezésre.
Szíves figyelmébe ajánlom minden kedves ismerősünknek.

 2011. szeptember 3. — Dr. Nagy Imre

Esemény ideje: 

2011. Augusztus 27 - 28. – Szombat –vasárnap – Vajdahunyadvár.

 

 

A HÍR-es Íznapok az Agrármarketing Centrum szervezésében idén már negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Vajdahunyadvárban.  A rendezvény fő célja az AMC által 2002-ben elindított Hagyományok-Ízek-Régiók győjteményben szereplő különleges alapanyagok és termékek ismertebbé tétele, terjesztésük támogatása, valamint a kézműves magyar élelmiszerek népszerősítése.

Az élelmiszeripari bemutatón a különleges, regionális, hagyományosan magyar termékek kaptak főszerepet, mint pl. böszörményi dübbencs és  a szilváslepény, a szegedi kenyér, a magyar racka tőkehús, a szikvíz, a penyigei szilvalekvár, a bodza lekvár, a gomolya, a gyulai kolbász vagy a dobostorta.

SIKER A VAJDAHUNYAD VÁRBAN!


 Sikerrel szerepelt a Civilek a Lakóhelyért Egyesület Budapesten, a Vajdahunyad várban 2011. augusztus 27-28.-án megrendezett IV. HÍR-ES ÍZNAPOK -on.

 A Habitat for Humanity Magyarország célja, hogy minden ember számára elérhető legyen a tisztességes és fenntartható otthon.

Több már futó projektünk mellett idén egy új programot indítottunk, melynek keretében alacsony jövedelemmel rendelkező magánszemélyeknek/családoknak nyújtunk lakásbővítéshez, felújításhoz 200.000-750.000 forintos kölcsönt, az idei évben Békés, Hajdú-Bihar, Somogy és Zala megyékben.  A kölcsön feltételei lényegesen kedvezőbbek a pénzügyi piacon megszokottaknál, a részletekről a csatolt információs anyagban olvashatnak.

Egyesületi közgyőlés

 

 2011. május 20-án tartotta az éves közgyőlését a Civilek a Lakóhelyért Egyesület.

Napirendjén szerepelt: a 2010.évi beszámoló megvitatása és elfogadása, a

 




 

Az egyesület valamennyi tagja részére.

 

 

 

Kedves Tagtárs!

 

A Civilek a Lakóhelyért Egyesület nevében tisztelettel meghívunk

 

2011. május 20.(péntek)  19.00 órára

 

a soron következő közgyőlésünkre.

 


Szomorú és felháborító!!!!

 A mellékelt kép, sajnos egy igaz történetet rögzít. Miközben a tőzoltók küzdenek azért, hogy ne öntse el a Középkert egyik házát a víz, addig a szomszéd zsebbedugott kézzel nézi az eseményt. Pedig épp az előtte lévő árok volt eldugulva.

©2026 Civilek a lakóhelyért egyesület!