Hírek

Válasszon egy témakört, majd válassza ki a cikket!

20160330 6Az egyesület benevezett a szakkiállítás Nagy Kakaós Csiga Show programjába, ahol az elkészített Házi kakaós csiga szövetségi különdíjat nyert el. Az elismerést hamarosan megküldi a Magyar Pékszövetség elnöke.

20160330 5Összesítve a 2015-ös évben 31 sütési bemutatón sikerült a hagyományápolás fontosságára felhívni a fiatalok, szülők, pedagógusok figyelmét.

20160330 4Működésének 10. évfordulóját ünneplő egyesület két sütőasszonyát tüntette ki a Hajdúböszörmény Város Önkormányzata a hagyományápolásban végzett kiemelkedő tevékenységükért: Kovács Imréné díszokleveles sütőasszony-Hajdúböszörmény Gazdaságáért emlékérmet, Benke Antalné díszokleveles sütőasszony Polgármesteri elismerő oklevelet vehetett át a 2015. évi Város Napján.

20160330 3Az elnök ünnepi beszédet tartott, mely során elmondta az egyesület 10 év történéseinek eseményeit. Egyesületi tagok száma jelenleg 17 fő. Önkéntesek száma 40-50 fő. A jó közösségi együttműködés nagyban hozzájárult a városi és városon kívüli rendezvények, sütési bemutatók sikerességéhez, 10 oklevél elismerés elnyeréséhez. Külön köszöntésben részesült Fülep Zsolt pékvállalkozó, aki 10 éve segíti az egyesület működését.

20160330 2Augusztus 17-én nagyon ízlett a Fazekas Gábor Idősek Otthonának  adományozott házi sütemények: almás csiga és káposztás dübbencs.

20160330 124 órás sütési tanfolyamot tartott az egyesület a Déli Lucernásban élő háziasszonyok, leendő háziasszonyok, érdeklődők részére. Nagy érdeklődés kísérte mind a paraszti, mind pedig a cigány hagyományos étkek bemutatását. Minden bemutatott sütemény vagy étek receptjét átadtuk. A tanfolyam zárásaként a hallgatók Tanúsítványt vehettek át.

20160320 1A Civilek a Lakóhelyért Egyesület a 2016. évi Nemzetközi Sütőipari, Cukrászati és Gasztrotechnikai (BaGaTech) Szakkiállításon színvonalas sütési bemutatóval és kóstoltatással kápráztatta el a látogatókat.

20160201 1 20160201 2
20160201 3
20160201Elkészült a Civilek a Lakóhelyért Egyesület csoportképe:  a  díszokleveles sütőasszonyok, sütőmesterek, önkéntes segítők csapata,  akik rendszeresen támogatják az egyesületünk hagyományőrző programjait. 
Rajtuk kívül még egy 20-25 fős önkéntes különleges alkalmakkor szintén közreműködik az egyesület tevékenységeiben. 

20151212 01A Civilek a Lakóhelyért Egyesület ez évben is meghívást kapott a Terra Madre, a Hagyományos termékeket előállító közösségek világnapja szakmai rendezvényre.
A konferencián értékes előadások hangzottak el a hagyományos termékek szerepéről, értékesítési lehetőségeiről, közösségalkotó szerepéről.

1Vidám családi nap került megrendezésre a Hajdúsági Tájházakban 2015. november 7-én. Az egész napos rendezvényt az utcaszínház, népi játékok, libás vetélkedők, kiállítások, libás ételek, kemencés sütemények gazdagították.
A Civilek a Lakóhelyért Egyesület ismét meghívást kapott a programra, ahol sütési bemutatót és kóstoltatást vállalt. A látogatók körében nagy sikert aratott a kemencében sült libalinzer, Márton-kifli, és almás csiga.
Az nagy sikerű „kemencézésben” Balogh Imréné, Benke Antalné, Kun Ferencné, Tóth András, Töviskes Sándorné, Gara Mihály, Fehér Imre, Dr. Nagy Imre egyesületi tagok működtek közre.

9.1A „Hagyományos és tájjellegű kincseink bemutatása” című program „termésének” egy részét tárta a közönség elé a Civilek a Lakóhelyért Egyesület és az Eötvös József Alapfokú Művészeti Iskola.
Az Árpád utcai épületben szeptember 30–án megtartott rendezvényen a korábban kiírt pályázatra beérkezett rajzokból és fotókból rendeztek kiállítást. S ekkor adták át a legjobb süteményreceptet beküldők részére is a jutalmakat.
A jutalmak átvétele közben már a kemencében sültek a hagyományos finomságok. A Ferdinánd-tekercs, a tökös pogácsa és a böszörményi parasztkifli ezúttal is nagy sikert aratott a kis kóstolók között.

 

 

 

9.2

Gargya Imre

8.1Külön öröm, amikor látja az ember serénykedni az utána jövő generáció tagjait.

7Két hagyományőrző csoport alakult az Eötvös József Általános iskolában a helyi értékek gyűjtésére, megismertetésére, népszerűsítésére.
E két csoport tagjai aktívan vettek részt az egyesület sütési bemutatóin, foglalkozásain, ahol a liszttől a sütésig látták a helyi, hagyományos sütemények elkészítését és aktívan részt vettek benne. Megismerték a hagyományos étkek jelentőségét, melyről rövid előadást hallhattak.

6.1   6.2
©2026 Civilek a lakóhelyért egyesület!