Október közepén a Bodrogközben - Magyarország egyik legkisebb városa – Cigánd adott helyet a XII. Bélesfesztiválnak.

A polgármester és az alapítvány kedves meghívására a Civilek a Lakóhelyért Egyesület sütési bemutatóval vett részt a Tisza-melléki programon. Az örökségben gazdag „Bodrogközi Múzeumporta”, mondhatnánk egy színvonalas néphagyományokat ápoló tájház: a hagyományok bűvöletével öltöztetett paraszt-portákkal, kilátóval, eleik eszközeivel, tájjellegű szőttesekkel, HÍR védjegyes Cigándi apróbélessel, Kásás káposztával és lepcsánkával fogadta a közel ezer látogatót. De megmutatták a mai kezek által termelt és mérhetetlen mennyiségben kiállított pirospaprika füzéreket, a savanyító üzemük változatos termékeit, miközben a cigándi zenészek, „apró” táncosok színes hagyományőrző ruháikban gondoskodtak a vendégek hangulatáról.

 

Városunk szlogenje „értékből lendület” nem felejtve honnan jöttünk.- fogalmazott vendéglátónk Csáki Balázsné, a helyi alapítvány elnöke. Ragaszkodunk a múltunk értékeihez, de egy fejlődő, élni akaró településsé kell válnunk – vette át a szót Oláh Krisztián polgármester.

A nagy érdeklődés melletti HÍR védjegyes Böszörményi lakodalmi béles, Böszörményi parasztkifli, és a Káposztás pogácsa sütési bemutatója egy folyamatos párbeszéddé, ismerkedéssé, kóstolgatássá alakult. Találkozhattunk a környékbeli falvak nyugdíjasaival, fiatalabb háziasszonyokkal, sőt hátizsákos debreceni túrázókkal is. A nagyobb meglepetést egy böszörményből elszármazott, Cigándra települt család jelentette. A fiatalasszony elárulta: böszörményben csak más volt. Itt meg kellett tanulnia kiskertet művelni, időről-időre befőttet készíteni.

 Az egykori folyók és lápok rejtekéből, élményekben gazdagon térhettünk haza.

Nagy Imre

171027 001   171027 002
©2024 Civilek a lakóhelyért egyesület!