Szakmai forum2012. év végén a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. Debrecenben szakmai fórumot tartott, melyen a Civilek a Lakóhelyért Egyesület is képviseltette magát.
A fórum résztvevői ismereteket szerezhettek pályázati lehetőségekről, a pályázatok megvalósításának aktualitásáról, az operatív programok sajátosságairól, a Széchenyi Programiroda jövőbeli szerepéről, a vállalkozások projektfinanszírozási lehetőségeiről. Megtudhattuk, hogy milyen támogatások gyorsíthatják fel egy – egy vállalkozás sikeres működését. Több hasznos előadást láthattunk a meghirdetett és a közeljövőben megjelenő pályázatokról, mellyel újabb lehetőségek tárulnak fel az Új Széchenyi Tervben. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) közel 300 felhívást, illetve kiemelt projektet tett elérhetővé idén, 840 milliárd forint keretösszeggel. Jelenleg csaknem 1.150 milliárd forint pályázható, a következő hónapokban pedig 400 milliárd forint értékben jelenhetnek meg kiírások. Az NFÜ 2013. március végéig várhatóan az összes felhívást meghirdeti. A teljes időszakban rendelkezésre álló összeg 85%-áról már támogatói döntés született, vagyis ezen források esetében már kiválasztásra kerültek a kedvezményezettek és a megvalósítandó projektek.
Elérhetőségek:www.ujszechenyiterv.gov.hu

Nagy Gabriella

CLE titkára

©2026 Civilek a lakóhelyért egyesület!